Gyakori kérdések

A műszaki felmérések időigényessége miatt leghamarabb 2017 nyarán tudunk tájékoztatást adni – az utcanév és a házszám ismeretében – hogy a megjelölt címen várható-e fejlesztés.

A SZIP pályázat csak azokra a címhelyekre vonatkozik, ahol jelenleg nincs meg a lehetőség szélessávú internetszolgáltatás igénybevételére (30Mbit/sec), vagy korábban nem volt rá egyéb szolgáltatói vállalás.

A járások és települések sajátossága, hogy ott egy, kettő vagy akár több szolgáltató is nyújthat távközlési szolgáltatást. A SZIP program keretében minden járásban csak egy szolgáltató nyerhetett támogatást hálózatfejlesztésre, ez azonban nem zárja ki további, akár már korábban is jelenlévő szolgáltatók működését a régióban.

A fejlesztési területeinken elérhető új szolgáltatásokról, adott csomagok havi díjairól a fejlesztések ütemezésének megfelelően tájékoztatjuk a lakosságot és a kisvállalatokat.

A fejlesztéseknek köszönhetően a SZIP által támogatott járásokban is elérhetővé válik a gyors internet és a minőségi televízió szolgáltatás, valamint az Invitel kínálatában jelenleg is szereplő VDSL/FTTH technológiával működő díjcsomagok és kiegészítők. Ha az Invitel ezeken a technológiai csatornákon bármilyen további fejlesztéseket végez 2017-ben, akkor természetesen annak előnyei elérhetőek lesznek a SZIP keretében fejlesztett járásokban is.

Nem, lesznek olyan területek (pl. Közép-magyarországi Régió), ahol más, nem Uniós forrásból valósul meg a fejlesztés.

A SZIP program keretében minden járásban csak egy szolgáltató nyerhetett támogatást hálózatfejlesztésre, ez azonban nem zárja ki további, akár már korábban is jelenlévő szolgáltatók működését a régióban.

A felszerelési címeken elérhető szolgáltatók a SZIP fejlesztéseket követően is nyújthatnak szolgáltatásokat.