Küzdj Másokért!

Adj annak, akinek szüksége van rá!
Segítség és szolidaritás - a közösség hívószavai.
Segíts és vállalj szolidaritást – ezek a MI hívószavaink.
A HARCMŰVÉSZEK AZ EGÉSZSÉGES GYEREKEKÉRT MOZGALOM (HEGYEM) 2010 elején azért alakult, hogy segítsen mindazon gyerekeknek, akik nem jutnak hozzá megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz.
A magyar gyerekek jelentős része ugyanis nem jut hozzá olyan ételhez, amely elégséges lenne a fizikai gyarapodáson túli mentális fejlődéshez. Az alapproblémát az jelenti, hogy a legfontosabb időszakban, a gyermekkor 6 és 12 év közötti időszakában a lurkók nem kapják meg az idegrendszer fejlődéséhez szükséges tápanyagokat.
A fejlődési folyamatba – a nevezett intervallum után – nem lehet beavatkozni, a fejlődés nem gyorsítható és nem idézhető elő. Ez pedig maga után vonja azt is, hogy a szellemi fejlődés nem a megfelelő ütemben zajlik; az egészséges életmód, a sport és a helyes életvezetés fontosságára a gyerekek – alapvető problémáik miatt – nem tudnak odafigyelni.
MIVEL?
A gyors és hatékony segítségnyújtás jegyében 2010 májusában megszületett a „gondolat” hivatalos ernyőszervezete is, a
HARCMŰVÉSZEK AZ EGÉSZSÉGES GYEREKEKÉRT KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT.
A szervezetet DR. GUBACSI ATTILA PH.D. (fotón jobbra) és DR. ZSUGA JÁNOS PH.D. (fotón balra) harcművészek alapították.

A „harcművészek” szót nyomjuk meg, mert mindkettőjük életét döntő mértékben befolyásolták azok az elvek, amelyek a „budót”, a „harcművészek útját” meghatározzák. A tisztességes és becsületes harc, a külső és belső harmóniára való törekvés, a kitartó bátorság és az elesettek felkarolása jelöli ki a szervezet sarokpontjait. Ezek szellemében fogtak össze, hogy egy időnélküli, nyertest nem hirdető mérkőzésen harcoljanak az érdektelenség és a közömbösség ellen.
HOGYAN?
A támogatás és segítség több szinten zajlik. Lehet állandó vagy alkalmi, a sportolást vagy éppen a szellemi fejlődést elősegítő momentum is.
A Nonprofit Kft. mindig azt tartja szem előtt, hogy kinek mire van szüksége, és a gyermekek életében, sportolói pályafutásában mik azok az eszközök, amelyek a leginkább tudnak segíteni.
Ennek szellemében a segítség jelenthet felszerelés-ellátást, versenyekre való felkészülést előmozdító támogatást, utazásbeli segítséget, utaztatást, különböző előadásokat, oktatásokat, a szellemi fejlődést elősegítő kiadványokat, tanfolyamokat, és nem mellékesen konkrét élelemszállítást is.
A szervezet a segítségnyújtás meghatározásában kiemelten kezeli azt, ha a rászoruló gyermek kimagaslóan eredményes választott harművészetében.
A szervezet – a felügyelőbizottságának felhatalmazásával és egyetértésével – minden kérelmet egyedi elbírálásban részesít. Támogatásban és segítségnyújtásban az részesülhet, akit a szervezet – kiírt pályázatain – arra alkalmasnak talál.
KIKKEL?
A HEGYEM Nonprofit Kft. a célok elérésére támogatókat, anyagi és szellemi forrásokat keres. Így jöhet létre az a pénzalap, amely segítségével szellemi és anyagi bázist lehet biztosítani a szándék megvalósulásához.
Az alapítók bíznak a jószándékban, a segítségnyújtás erejében, ezért olyan átlátható „üvegszervezetet” hoznak létre, amely pontosan kijelölt hátteret biztosít a szervezet ars poeticájában megfogalmazott célkitűzéseknek.
Abban hisznek, hogy egy transzparens szervezetet kell létrehozni, hogy mindenki – aki csatlakozik hozzájuk – lássa, tudja, érezze: önzetlen segítsége közvetlenül oda jut el, ahol a leginkább szükség van rá.
Kérjük, legyenek a gyerekek segítségére Önök is!

