Hírek, sajtóanyagok

Budapest, 2012. január 30. - Február 2. 00:00 órától él a 1359-es szám, a Magyar Vöröskereszt adományvonala, amely valamennyi hálózatból elérhető lesz. Az adományozók minden hívása vagy SMS küldése 250 forinttal segíti a Magyar Vöröskereszt aktuális segélyakcióját. A 1359-es szám bevezető kampányához ismert emberek csatlakoztak önkéntes alapon, a vonal végén ők „fogadják” majd az adományt jelentő hívásokat.

A LIBRA Szoftver Zrt. elsősorban ügyviteli szoftverek fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozik már 27 éve. A vállalat mindig igyekezett lépést tartani az informatika fejlődésével, ami jelenleg világszerte a cloud computing térnyerését jelenti, így a cég legújabb, kis- és középvállalatoknak szánt szoftvere már felhőszolgáltatásként is igénybe vehető. Ebben a szolgáltatásban nagy szerepet játszik az Invitel Kozma utcai adatközpontja is.

Budaörs, 2012. január 12. – Az Invitel, Magyarország egyik vezető tele- és infokommunikációs szolgáltatója bejelentette, hogy 2012. január 9-étől David McGowan váltja vezérigazgatói székében Martin Lea-t, aki a cég igazgatótanácsi tagságáról is lemond.

Budaörs, 2012. január 3. - Az élettudományok olyan iramban fejlődnek, hogy hamarosan akár 100 évig is élhetünk, feltéve, ha ehhez korszerű orvosi eszközpark és azt kiszolgáló hatékony informatikai rendszer is társul. A Telki Kórház 13 éves múltra visszatekintő vállalkozás: sikerességében alapvető tényező a professzionális, kiszámítható és költséghatékony működés. Az intézmény az informatika területén is ezt a modellt követi, ennek eredményeként a hatékonyabb működés érdekében teljes egészében kiszervezte és az Invitelre bízta az intézményt kiszolgáló szerverpark üzemeltetését.

Budapest, 2011. október 27. – A vállalkozások rugalmas és költséghatékony megoldásokat keresnek a cégen belüli, kívüli vagy területileg más helyen lévő saját irodák, telephelyek közötti informatikai- és telekommunikációhoz. Vagyis ahhoz, hogy minél kevesebbe kerüljön például a működést kiszolgáló telefonhálózat fenntartása. Erre az igényre ad választ az IP alapú telefonhálózat, vagy más néven a VoIP.

Budapest, 2011. október 20. – A kórház-informatikában rejlő lehetőségeket egyre több hazai intézmény ismeri fel. A változtatás és fejlesztés sokszor nem is beruházás, pénz, hanem sokkal inkább szakmai szemlélet kérdése. Ha egy intézmény úgy dönt új, megbízhatóbb és költséghatékonyabb módon akarja üzemeltetni tele- és infokommunikációs rendszerét, akkor először is egy szakmai partnert, szolgáltatót kell választania. Ez történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding esetében is.

Budapest, 2011. október 3. – A FiberNet felvásárlását még 2010-ben kezdeményezte az Invitel. Az összeolvadási folyamat idén tavasszal indulhatott el és 2011. október 1-jével zárult le teljesen. A két vállalat egyesítésének következtében október 1-től a FiberNet megszűnik és helyét az Invitel veszi át.

Az elmúlt időszakban több olyan bejelentés is érkezett az Invitelhez a cég ügyfeleitől, amelyből kiderült, hogy más szolgáltató üzletkötője az Invitel ügynökének adta ki magát és próbált új hűségszerződést kötni látszólag az Invitel nevében.

Budapest, 2011. szeptember 22. – Az Invitel szerint a legtöbb vállalkozás számára létezik olyan informatikai megoldás, amellyel sokkal hatékonyabb, olcsóbb és biztonságosabb lehet a cég IT rendszerének működtetése. A felhő-alapú megoldások segítségével átszervezhetők a folyamatok, amely végső soron azt eredményezheti, hogy megszűnnek a térbeli korlátok, bárhonnan elérhetővé válnak a céges adatok, kevesebbet kell költeni hardverekre – például szerverre – illetve szoftverekre.

Budapest, 2011. szeptember 13. – Az Invitel, Magyarország egyik vezető tele- és infokommunikációs szolgáltatója új ICT üzletfejlesztési igazgatót nevezett ki Marton László személyében, aki 2011. augusztus 1-től tölti be a munkakört. Az új pozíció létrehozásával és a tapasztalt szakember segítségével a meglévő ICT szolgáltatások értékesítésének felgyorsítását, fejlesztését tervezi a cég és új IT szolgáltatási stratégiával száll majd ringbe a kkv és nagyvállalati piacokon.

Budapest, 2011. szeptember 8. – 2011. szeptember 5-től Héjjas Gábor tölti be az Invitel újonnan létrehozott, lakossági üzletág operatív vezérigazgató-helyettesi pozícióját. Ezzel együtt az ugyancsak most megalakuló üzleti és nagykereskedelmi szervezeti egység vezetésével Zsembery Györgyöt bízta meg a vállalat, aki üzleti és nagykereskedelmi üzletág operatív vezérigazgató-helyetteseként tölti be az új pozíciót. A két új üzletág létrehozásával az Invitel célja, hogy még sikeresebben legyen képes megvalósítani üzleti stratégiáját a magyar piacokon.

Budapest, 2011. augusztus 22. – 2008 februárjában 84 ezer mobilinternet előfizető volt hazánkban, 2008 év végére már 443 ezer, 2009-re pedig már több mint fél millió. Ma már 1,1 millió mobilinternet kapcsolatot tartanak nyilván, miközben közel két millió helyhez kötött szélessávú internet előfizető van. Ehhez mérten, az évek alatt a szolgáltatói csomagok, előfizetési lehetőségek is jelentősen változtak. Azonban kevesen vannak, akik rendszeresen felülvizsgálják, hogy milyen csomagban interneteznek, hány szerződésben mire és mennyit fizetnek.

LONDON – (BUSINESS WIRE) – 2011. augusztus 10. – Az Invitel Holdings A/S („Invitel Holdings” vagy a „Társaság”) bejelentette, hogy a mai naptól Madarász Lászlót a Társaság Igazgatóságának tagjává választották.
Budapest, 2011. július 26. – Az Invitel 2001. január 1-e óta hivatalos kommunikációs partnere a Hungaroring Sport Zrt.-nek és a két cég között született új megállapodásnak köszönhetően 2016-ig biztosan megmarad ez az együttműködés. Az ugrásszerűen növekvő infokommunikációs igények évről-évre komoly befektetéseket és fejlesztéseket igyényelnek az Inviteltől, amelyeket folyamatosan biztosítani kell, hiszen így üzemelhet zavartalanul a telekommunikációs rendszer még az extrém időszakot jelentő Formula 1TM idején is. Az F1 GP alatt több mint 40 inviteles szakember dolgozik majd 24 órás ügyeletben azon, hogy idén is tökéletesen működjön a tele- és infokommunikációs hálózat.
Budapest, 2011. július 21. – A világban az egészségtudomány rohamtempóban fejlődik, a gyógyítás napról napra hatékonyabb módszerekkel képes legyőzni a betegségeket. Eközben hazánkban a kórházak még a legalapvetőbb napi működési szükségleteket is éppen csak fedezni tudják. Az egészségügyi intézmények fejlesztése azonban nem kizárólag pénzkérdés. A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház által indított infokommunikációs fejlesztési modell jó példa arra, hogyan lehet a betegadatokat egy közös, bárhonnan, bármikor elérhető adatbázisban rendszerezni. Az intézmény modernizációjában nagy szerepet játszott az is, hogy bizonyos fejlesztések beruházási és infrastruktúra költségeit magára vállalta az Invitel. A veszprémi példa bár „kicsiben”, de jól modellezi, hogyan lehetne közös, országos betegadatbázist kialakítani az egészségügyben.
Budapest, 2011. június 23. – A high-tech ipar élvonalában is egyre többen váltanak saját IT (pl.: szerver) beruházás és üzemeltetés helyett valamilyen előfizetési konstrukcióra. Ebbe a körbe tartozik a KUKA Robotics Hungária Ipari Kft. is, a német KUKA Roboter cégcsoport 843 főt foglalkoztató magyarországi leányvállalata. A cégcsoport fő profilja ipari robotok gyártása, értékesítése és szervize, emellett folyamatos hotline elérhetőséget is tartalmaz a vállalat szolgáltatáscsomagja. Sőt a cég legújabb fejlesztésével a szórakoztató piacra is betört: utasszállító futurisztikus robotjaik működnek például a billundi (Dánia) és a nürnbergi (Németország) Legoland vidámparkokban is. Hazánkban az Audi, a Teva, a MARS Masterfood gyáraiban dolgoznak KUKA robotok és ilyeneket vetnek be a Mercedes-Benz kecskeméti üzemében is. Mivel a világ szinte összes KUKA robotjának vezérlőszekrényét a magyar vállalat két telephelyén, Taksonyban és Füzesgyarmaton gyártják, a folyamatos működéshez elengedhetetlen a szünetmentes on-line kapcsolat a telephelyek, illetve a német központ között. Annak ellenére, hogy a vállalat a világ egyik legmodernebb ipari szegmensében működik, a termelést kiszolgáló IT háttér üzemeltetését szinte teljes egészében külső szakértőre bízták.
Budapest, 2011. június 8. – Minden vállalkozás életében van egy pont, amikor túlnő egy szinten. Amikor már nemcsak a szakmával kell foglalkozni, hanem HR-rel, vállalkozás menedzsmenttel, könyveléssel, telephely- és egyéb infrastruktúra fejlesztéssel, IT és telekommunikációs kérdésekkel. Feladatokkal, amit egy vezető sokszor nem képes segítség nélkül ellátni. Mit célszerű ilyenkor tenni? Mit tud ehhez hozzáadni az informatika, a telekommunikáció, a virtuális világ? Hogyan és mit érdemes használni, kihasználni? Vagy másképpen, hogyan működhet hatékonyabban, olcsóbban, átláthatóbban egy cég? Erről szólt az Invitel InnoMax Klub első rendezvénye.
Budapest, 2011. május 24. – A Pécsi Tudományegyetem Jogi Kara minden évben megszervezi az Infokommunikációs Szakmai Napot. Az idei év rendezvényét különösen aktuálissá tették az NMHH nemrégiben bejelentett újgenerációs hálózatokra vonatkozó (NGN/NGA) piachatározatai. A meghívott előadók között ott voltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberei, tanácsadók és természetesen a nagy piaci szolgáltatók képviselői, köztük az Invitel, mint a rendezvény főszponzora.

Hibát találtam az oldalon

Nem találom, amit keresek

Üzenet az Invitelnek

Küldje el az oldalt, ajánlja ezt ismerősének!

Küldje el ismerősének ezt az oldalt. Ehhez töltse ki a fenti mezőket. A megadott adatokat nem tároljuk, csak ehhez az üzenetküldéshez használjuk fel.

Visszahívást kérek