Aviva Életbiztosító Zrt.

„A leglátványosabb megtakarítás a telefonszámlán jelentkezett. Az Aviva valamennyi vezetékes hívásához az Invitel hálózatát használja.”

Az 1996 szeptemberében megalapított Magyar Élet- és Nyugdíjbiztosító Rt. 2001-ben került a legnagyobb brit biztosító tulajdonába, és így jött létre az Aviva Életbiztosító. A vállalat fő profilja a pénzügyi tervezés és az életbiztosítások értékesítése, amellyel a magyarországi életbiztosítási piacon a 7. helyet, az ún. befektetéshez kötött termékek piacán pedig az 5. helyet tudhatja magáénak. Az öt budapesti területi igazgatóságon túl további 25 regionális területi igazgatóságot üzemeltetnek.

A vállalat központjában 120 embert foglalkoztatnak, emellett mintegy 700 üzletkötővel állnak kapcsolatban, amely megköveteli a legkorszerűbb informatikai és vezetékes távközlési rendszert. Ez az oka annak is, hogy majd egy éve telekommunikációs szolgáltatót váltottak, és az Invitel mellett döntöttek. Egyfelől az Invitel ügyfélcentrikusabb hozzáállása, másfelől pedig a többi szolgáltatóhoz képest kedvezőbb árai miatt. Utóbbi révén a cég komoly költségcsökkenést ért el.

A leglátványosabb megtakarítás a telefonszámlán jelentkezett. Az Aviva valamennyi vezetékes hívásához az Invitel hálózatát használja.A vállalat külső és belső kommunikációjában fontos szerepet kap az Invitel által biztosított internetszolgáltatás is: a csillebérci központban egy bérelt vonali internet-, a területi igazgatóságokon pedig ADSL-hozzáférés biztosítja, hogy a cégen belül is gyorsan és költséghatékonyan tudjanak kommunikálni.

Szőnyi Ákos elmondta, hogy az Aviva maximálisan elégedett az Invitel szolgáltatási és ügyfélkezelési minőségével is: az együttműködés elmúlt közel egy évében nem merült fel műszaki probléma, és az Invitel részéről a személyes kapcsolattartás is folyamatos, így az Aviva nem csak a kedvező árak miatt érezheti úgy, hogy kiemelt ügyfélként tekintenek rá.

 

Hibát találtam az oldalon

Nem találom, amit keresek

Üzenet az Invitelnek

Küldje el az oldalt, ajánlja ezt ismerősének!

Küldje el ismerősének ezt az oldalt. Ehhez töltse ki a fenti mezőket. A megadott adatokat nem tároljuk, csak ehhez az üzenetküldéshez használjuk fel.

Visszahívást kérek